Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Kitálalt a Manchester United sztárja az öltözőben történtekről

Kitálalt a Manchester United sztárja az öltözőben történtekről

Christian Eriksen ritkán beszél ennyire nyíltan, de most részletesen elmondta, hogyan fogadta a Manchester United öltözője Ruben Amorim sokat vitatott kijelentését, miszerint a tavalyi csapat „talán a klub 147 éves történetének legrosszabbja”.

További Hírek

Újabb világsztárját veszíti el a Manchester City

Pep Guardiola törheti a fejét, mert jobbnál jobb középpályások hagyják el a nemrég Bajnokok Ligáját nyert Manchester Cityt.

Hivatalos: Kerkez Milos a Premier League-ben folytatja

Az FC Bournemouth hivatalosan is bejelentette, hogy a 19 éves magyar válogatott őket választotta, és a Premier League-ben folytatja a pályafutását.

Szoboszlai videóban mondta el, milyen volt az első meccse a Liverpool játékosaként

Szoboszlai Dominik számára ez egy nagyon érdekes este volt, ugyanis először léphetett pályára a Liverpool játékosaként.

Már tudni, ki veszi át a Ferencváros irányítását Csercseszov elküldését követően

Csercseszov nem maradhatott a helyén a sokkoló hazai vereséget és kiesést követően a Ferencvárosnál, egy tapasztalt szakember irányítja tovább a csapatot.

Ennyi volt, mégis távozik a Ferencváros edzője a gyors BL-kiesés után

Ugyan Sztanyiszlav Csercseszov, a Ferencváros edzője eleinte úgy nyilatkozott, nem adja fel, most mégis távozik.

Csercseszov a Fradi villámgyors BL-kiesése ellenére sem mond le

A Ferencváros trénere, Csercseszov sem elégedett, mert egy papíron messze gyengébb ellenfél ellen este ki, ráadásul hazai pályán egy igen komoly pofonba futottak bele.

Sokk, máris kiesett a Ferencváros a Bajnokok Ligája selejtezőjéből

Sokkoló módon a Ferencváros már az első selejtezőkörben kiesett a Bajnokok Ligájából, így még csak az Európa-ligában sem folytathatja, amivel jelentős bevételtől esnek el.

Óriási bajban a Ferencváros, 3-0-ra vezet a Klaksvik Budapesten

Egy félidő után háromgólos hátrányba került a Ferencváros, ráadásul hazai pályán, és mivel idegenben nem találtak be az ellenfél kapujába, még nagyobb a baj.

Szoboszlai máris a Liverpool kezdőjében kapott helyet (videó)

Szoboszlai Dominik rögtön a Liverpool kezdőcsapatában kapott helyet, ráadásul ő szerepel a nyitóképen a kezdőben.

A világ egyik legismertebb TikTokere nevettette meg Ronaldót (videó)

Iran Ferreira az Instagramon és a TikTokon is hatalmas sztár, miközben számos világsztárral találkozhatott már.