Varga Barnabás, a Ferencváros csatára igen komoly listán kapott helyet.
Az egyiptomi csatár még mindig nem hosszabbította meg szerződését a Liverpoollal, és a spanyolok ezt szeretnék most kihasználni.
A hírek szerint a legendás védő felajánlotta a szolgálatait az elnöknek, aki ingyen kaparinthatná meg a világszárt.
Kiindulva a Manchester City pénzügyi helyzetéből, nincs olyan, hogy pótolhatatlan játékos, mégis vannak olyan figurák, akiket Pep Guardiola előszeretettel használ.
Az érintett drukkerektől a tetteik súlyától függően akár 1-2 millió forintot is követelhetnek.
A norvég csatár most megmutatta, hogy mit tud.
Az angol klub új szaúd-arábiai tulajdonosa megkérdezte az edzőt, aki elutasította az ajánlatot.
Rövidesen szembe kell néznie a ténnyel a Bayern Münchennek, hogy Robert Lewandowski már nem lesz a csapat felelős gólvágója.
Minden túlzás nélkül kijelenthető, hogy az ág is húzza az FC Barcelonát, noha a saját sorsukat sem könnyítik meg sokszor.
Semmiképpen nem akarja elveszteni legnagyobb sztárját a Liverpool, ezért az egyébként konzervatívan költekező vezetés rájött, hogy most a zsebükbe kell nyúlni.
Bármit megtesznek, hogy a francia fővárosban tartsák a fiatal labdarúgót.