Az olasz sztárcsapat védője a felezővonal közelében gondolt egy merészet.
A Barcánál gyökeresen megváltozott a helyzet az elmúlt időszakban, a fiatalabb játékosok pedig inkább más irányt választottak a klub pénzügyi helyzete miatt.
Enyhítette a kirótt szankciókat az UEFA.
Xavi ismét nem rejtette véka alá tervét, és nyíltan közölte annak a négy játékosnak a nevét, akiknek még a nyáron távozniuk kell.
A Chelsea-t már rég hírbe hozták a Sevilla védőjével, Jules Koundéval, ám most úgy tűnik, a Manchester United is beszállt a francia játékosért való versenybe, amiből az Old Trafford csapata kerülhet ki győztesen.
Xavi szerződtetése már most sok változást hozott a klubnak, azonban mivel régi jó barátját sem felejtette el, új célt tűzött ki maga elé.
A brazil pár kedves szóval mutatkozott be az első edzése előtt.
Mbappé mottója a "végtelenbe és tovább" lehet, hiszen ő a legfiatalabb játékos Franciaországban, aki 23 gólt lőtt hazája színeiben.
A Real Madrid elkezdett arra gyanakodni, hogy Haaland más irányba nézelődik, és ha ez így van, ők sem fogják törni magukat érte.
Úgy tűnik, a Real Madrid hamar felismerte a horvát játékosban rejlő lehetőségeket a jövőre nézve, így 2023-ig terveznek hosszabbítani a horvát játékossal.
Nem egyszerű a dolga a Barcelonával azoknak a játékosoknak, akik valamiért magára hagyják a klubot, majd megpróbálnak visszatérni a Camp Nou pályájára. A megbocsátás nehéz, a visszatérés azonban még nehezebb - Xavi Hernández irányítása alatt azonban előfordulhat, hogy több példát is láthatunk erre a szezon során.