Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Szoboszlaiék Mikulás sapkában üzentek Liverpoolból, készülnek a keddi meccsre

Szoboszlai Dominik és csapattársai nagyon jó hangulatban készülnek a következő angol bajnokra, hiszen Angliában nincs szünet.

További Hírek

Az UEFA 70 millió eurós kompenzációs díjat fizetett a kluboknak

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) egy csütörtökön kiadott közleményben erősítette meg, hogy 70 millió eurós kompenzációs díjat fizettek ki azoknak a kluboknak, akik válogatott játékosokat foglalkoztatnak, elmondásuk szerint azért, hogy minimalizálják a bevételkiesésüket.

Hiába rendezik 2021-ben, marad az EURO 2020 név a foci-vb esetében

Az Európai Labdarúgó Szövetség jövő nyárra halasztotta a tornát, ám ennek ellenére sem a név, sem pedig a logó megváltoztatását nem tervezik.

„Erősen elképzelhető”, hogy május 9-én visszatér a Bundesliga

Németország egészségügyi minisztere, valamint két tartományi vezető is jelezte, erősen elképzelhető, hogy bár zárt kapuk mögött, de visszatérhet a német futball májustól, ami jelenleg egy hónapja tartó kényszerszüneten van a COVID-19 járvány miatt.

Eladja a spanyol futballklub stadionja névadási jogát, hogy támogatni tudja a COVID-19 kutatásokat

Kedden jelentette be az európai topfutball egyik élklubja, a katalán óriás FC Barcelona, hogy egy évre eladja az ikonikus Camp Nou stadionjának névadási jogát, hogy pénzt tudjon gyűjteni a koronavírus-járvány elleni harcra.

Június 13-at tűzte ki a bajnokság folytatásának végső határidejeként Csányi Sándor

A koronavírus-járvány következtében meghozott korlátozások egyik leghangsúlyosabb része, hogy a nagyobb létszámú tömegrendezvényeket hosszú időre felfüggesztették, és ebbe természetesen a sportrendezvények, így a futballmeccsek is beletartoznak.

Visszatér a Premier League egy FIFA-torna kereteiben

A koronavírus-járvány miatt, több más profi futball ligához hasonlóan az angol Premier League is kényszerszünetre vonult.

Augusztusban indíthatja újra a Bajnokok Ligáját az UEFA

Már több mint egy hónapja annak, hogy a koronavírus-járvány következtében határozatlan időre felfüggesztettek minden sporteseményt.

Júliusban és augusztusban fejezhetik be a Premier League idei szezonját

Örökkévalóságnak érződik az az idő egy rajongó számára, amióta a koronavírus-járvány teljesen megbénította a sportküzdelmeket.

Megakadályozta a spanyol kormány, hogy a Real Sociedad újra edzésbe álljon

Már ebben a hónapban megkezdte volna a felkészülést a szezon újrakezdésére a spanyol bajnokság negyedik helyezettje és a Copa del Rey döntőse, a Real Sociedad, ám ezeket a terveket most kénytelenek elvetni a sportügyekért felelős miniszter közbeavatkozása miatt.

Az Olasz Futballszövetség reményei szerint minden játékost le tudnak tesztelni májusban a szezon újraindítása előtt

A koronavírus-járvány következtében ideiglenesen minden sporteseményt, így labdarúgó bajnokságot is felfüggesztettek, de már elindultak az egyeztetések, hogy az egyes országokban mikor indítsák újra az adott nemzet idei kiírását.