Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Lemondott Pápua Új-Guinea külügyminisztere egy útiköltség-vita miatt

Justin Tkatchenko pápua új-guineai külügyminiszter pénteken jelentette be, hogy miután ilyen nagy vita kerekedett a III. Károly király koronázására történő utazása költségei miatt, lemond tisztségéről.

További Hírek

Kína török támogatást kér a Hszincsiang-ügyben

Peking fő célja a távoli nyugati régióban a terrorizmus és a szeparatizmus elleni küzdelem – mondta Wang Yi külügyminiszter török ​​kollégájának ankarai útján, ám a törökországi ujgurok attól tartanak, hogy a két ország új megállapodása alapján kiadhatják őket Kínának.

Szijjártó szerint jó döntés volt a keleti vakcinák beszerzése

Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter kedden Belgrádban tárgyalt Nikola Selakoviccsal, akinek elmondta, véleménye szerint jó döntés volt a keleti vakcinák beszerzése, ugyanis ezzel több emberéletet sikerült megmenteni mind Magyarországon, mind pedig Szerbiában.

Szijjártó Péter igazságos vakcinaútlevelet szeretne

Szijjártó Péter kedden Belgrádban úgy fogalmazott az uniós vakcinaútlevelek bevezetéséről, Magyarország részt vesz a dokumentumot előkészítő beszélgetésekben, azonban ragaszkodik ahhoz, hogy a vakcinaútlevél nem lehet diszkriminatív senkivel szemben sem.

Kiderült, Szijjártó Péter mikor kapja meg a koronavírus elleni oltást

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter korábban már jelezte, úgy véli, minden olyan oltóanyag biztonságosnak tekinthető, melyet magyar szakértők engedélyeztek, mégis leginkább az orosz vakcinát adatná be magának szívesen.