A Semmelweis Egyetem rektora és a Pfizer vakcina kifejlesztésében kulcsszerepet játszó kutató tudományos együttműködésre készül.
A rendőrség folytatja az ellenőrzéseket a különböző vendéglátóipari helyeken, és a különböző boltokban. Időről időre vannak olyan helyiségek, ahol szabálysértést követnek el az ott dolgozók, és ez most sem volt másképp.
Az operatív törzs ismertetett pár fontosabb statisztikát a járványügyi helyzetre vonatkozólag, összehasonlítván a 49. és az 50. hetet.
Az idén 68 éves orosz elnök, Vlagyimir Putyin csütörtökön úgy nyilatkozott, még mindig nem oltatta be magát az oroszok által kifejlesztett Szputnyik V vakcinával, mivel az oltóanyag 60 éven felülieknek nem ajánlott.
Az operatív törzs csütörtöki sajtótájékoztatóján arra is választ kaphattunk, hogy kik azok, akik látogathatóak a koronavírus idején az egészségügyi intézményekben.
Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen csütörtökön bejelentette, hogy a COVID-19 elleni védőoltásokat december 27-én kezdhetik el beadni azok számára, akik igényelték a vakcinát.
A hivatalos tájékoztatás szerint Emmanuel Macron is elkapta a koronavírust, így egy olyan újabb nagy politikus került fel a listára.
A Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa úgy gondolja, hogy bár az elmúlt héten csökkentek a fertőzésszámok, a hét napos mozgóátlag alapján szükséges vizsgálni a jelenlegi járványhelyzetet.
Közel 3 000 új koronavírus-beteget regisztráltak Magyarországon az elmúlt 24 órában. A halottak száma szintén egy magasabb értéket mutat, ami majdnem 160 fő.
A Magyar Honvédség is nagyban kiveszi a részét a munkából, és többek között már vészhelyzeti segédápolókat is képeznek.
Marek Krajci, Szlovákia egészségügyi minisztere szerdán bejelentette egy sajtótájékoztató során, hogy egész napos kijárási tilalmat vezetnek a koronavírus-járványhelyzetre való tekintettel