Újabb támogatási program indul.
A programra, amellyel az év utolsó három hónapjára nyerhető el 50 százalékos rezsitámogatás, december 15-ig lehet regisztrálni, és december 26-ig lehet benyújtani a pályázatot.
A kormány segítséget kíván nyújtani a kis- és középvállalkozások számára, ugyanis nem szabad hagyni, hogy kiessenek a hitelpiacról.
Varga Mihály bejelentette, hogy a KKV-k rezsicsökkentő támogatásokban részesülhetnek.
Varga Mihály, Magyarország pénzügyminisztere újabb fontos pályázatról számolt be.
A koronavírus-járvány elleni korlátozások és intézkedések feloldása azonban nem hozta a várt hatást a kkv-k számára, a forgalom azonban jócskán elmaradt a várttól.
Fizetésemelésre és több béren kívüli juttatásra számíthatnak a mikro-, kis- és középvállalkozásoknál dolgozók a cégek következő egy évre vonatkozó várakozásait és terveit vizsgáló K&H kkv bizalmi index kutatás második negyedéves eredményei szerint.
100 milliárd forintról 200 milliárd forintra emelik a kis- és középvállalkozások digitális fejlődését segítő pályázat keretösszegét a kiemelt érdeklődésre tekintettel.
Több mikro-, kis- és középvállalkozás igényelheti meg a kamatmentes kölcsönt.