A rendőrök lelőtték, mire a férfi belehalt a sérüléseibe.
Késsel támadt egy óvodáscsoportra és a pedagógusokra egy ámokfutó Kínában, egy szemtanú szerint a férfi valamilyen mentális epizód hatása alatt állhatott.
Letartóztatták azt a férfit, aki múlt héten késsel a kezében ordibált és fenyegetőzött az egyik szegedi bolt közelében.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint mellkason szúrtak egy férfit Budapesten, a rendőrök pedig kevesebb, mint 5 óra alatt kézre kerítették a tettest.
Parázs vita alakult ki két munkás között, aminek az lett a vége, hogy az egyik 49 éves román állampolgárságú férfi leszúrta haragosát.
A rendőrség közleménye szerint a mai napon kaptak egy bejelentést, miszerint egy nőt megkéseltek, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
Ketten életveszélyes sérüléseket szenvedtek egy szerda esti késeléses támadás során egy holland menekülttééborban.
Felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt emeltek vádat egy 60 éves miskolci férfi ellen.
A budapesti nyomozók pillanatok alatt elkapták a grabancát annak a rablónak, aki pénzt szeretett volna eltulajdonítani az egyik fővárosi taxisofőrtől.
Felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt emeltek vádat egy 31 éves férfival szemben, aki egy nézeteltérést követően késsel támadt vendéglátójára.
A Debreceni Ítélőtábla kedden jogerősen is életfogytiglanra ítélte azt a szentpéterszegi férfit, aki 2018 októberében halálra késelte feleségét.