Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

ÉLŐ

Clouds
Budapest 21
Dollár
370,40 Ft
Euró
396,27 Ft
Font
468,41 Ft
Bitcoin
64,398 $

További Hírek

A zenésznek február 15-ig kell bevonulnia a börtönbe, most pedig az is kiderült, hogy melyikbe.

Egy család éveken át működtette az otthont, olyan idősek számára, akiket családjuk nem látogatott, ám rendelkeztek ingatlannal.

A Mercedes Benz Manufacturing Hungary dolgozói április 10-ig jelentős összeghez jutnak, köszönhetően a nyereségbónusznak.

Két külön telefonról indított hívást az elkövető, azzal azonban nem számolt, hogy a helyadatokkal a nyomára akadnak.

A „törvény nevében” ébredtek, három bűncselekményért is felelniük kell a bíróság előtt.

A nő éppen a zebrán kelt át, amikor elütötte az érkező jármű, és már nem lehetett megmenteni az életét.

Eredményesek voltak a tárgyalások, akár 30% feletti is lehet a béremelkedés a juttatási csomagokat is beleszámolva.

A kecskeméti rendőrök villámgyorsan elfogták az elkövetőt, aki sokáig nem érezhette magát szabadlábon.

A helyi családok kérésére épült meg az új bölcsőde Kecskemét katonatelepi városrészében, a modern épület udvarán pedig korszerű játszóeszközök és aszfaltozott pálya is helyet kapott.

Tekintve a fotók minőségét, valószínűség a lakosság segítségével gyorsan meg fogják találni a két fiatal lányt, akik egy kecskeméti áruházból loptak ékszereket.