Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

Az óvodai kisbuszban felejtett kislány ügye: gyanúsítottként hallgatták ki a sofőrt

Kiderült, hogy az ügyben érintett sofőrt gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség, miután a buszban felejtett kislány életveszélyes állapotba került.

Az óvodai kisbuszban felejtett kislány: megszólaltak a szülők, pokoli hőség volt a buszban

Mint ismeretes, a buszban felejtett kislányt életveszélyes állapotban szállították kórházba, ami miatt rendőrségi eljárást indítottak a hatóságok.

Buszban felejtettek egy 4 éves kislányt, életveszélyes az állapota

A rendőrség még aznap eljárást indított az eset miatt, és egy személyt már ki is hallgattak gyanúsítottként.

Hitler születésnapját ünnepelték Szolnokon, döntött a bíróság

A vádlottakat, akik mindketten beismerték a bűncselekmény elkövetését, önkényuralmi jelkép társtettesként elkövetett használata miatt ítélték el. 

Újabb vonatbaleset Magyarországon, kisiklás is történt

Rövid időn belül újabb vonat siklott ki Magyarországon egy baleset miatt.

Őrület, amit egy BMW vezetője csinált a 4-es főúton, viszlát jogosítvány?

A jogosítvány elvétele mellett más büntetést érdemelhetne a bíróságon, miután emberi életeket kockáztatott, teljesen feleslegesen.

Lángra kapott egy társasház Szolnokon, mintegy ötven lakó elhagyta az épületet

Sok lakó volt kénytelen elhagyni az épületet a tűzeset miatt.

Súlyosbították a 16 éves lányt prostitúcióra kényszerítő pár büntetését

Lényegesen súlyosbították annak a férfinak és élettársának a büntetését, akik a nehéz körülmények között élő kiskorú sértettet prostitúcióra kényszerítették, majd az ebből szerzett jövedelmét teljes egészében elvették.

Meghalt egy gyalogos, busz elé lépett Törökszentmiklósnál

A baleset hétfő éjjel történt Törökszentmiklós külterületén.

Elbújt a vécében, majd késsel nekirontott férjének egy nő

Emberölés bűntettének kísérlete miatt emeltek vádat egy 59 éves nővel szemben, aki az ablakot betörve bement volt férje törökszentmiklósi házába, elbújt a mellékhelyiségben, majd egy konyhakéssel súlyosan megsebesítette a hazaérkező férfit.