A Real Sociedad majdnem otthon tartotta a három pontot.
A spanyol tréner tisztában van azzal, hogy az olaszok miért jutottak el a fináléig.
Politikai irányultsága miatt elképzelhető, hogy mégsem a korábban kinevezett bíró vezeti majd a Manchester City és az Inter összecsapását.
Az elmúlt 12 évben mindig volt legalább egy francia játékos a fináléban, ám idén egyetlen francia labdarúgó sem lesz a keretben.
A Manchester City nagyon simán, 4-0-ra nyerte a Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóját a Real Madrid ellen, és bejutott a fináléba.
Inzaghi úgy döntött, kimenőt ad a játékosainak, akik régóta nem pihentek, így most ennek is eljött az ideje, közvetlen a Bajnokok Ligája elődöntője után.
Simone Inzaghi azt mondja, bárki is jusson be a Bajnokok Ligája döntőjébe az Inter után, az olasz csapat lesz az esélytelenebb.
Egy több mint nehéz küldetés várt az AC Milanra az Inter ellen a Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján.
Az Inter kényelmes helyzetből várhatja a Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóját az AC Milan ellen.
Noha Simone Inzaghi csak úgy szórta a dicséreteket, miután 2-0-ra nyertek a rivális AC Milan ellen, megjegyezte, a "rendkívüli" első félidőben ennél több gólt is rúghattak volna.
Az Inter nagyon hamar megszerezte a vezetést, majd a második gólt az AC Milan ellen a Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén.