Több dolog is van, ami arra utal, hogy a „mézédes magyar epret” kínáló árusok között egyesek ellenőrizetlen forrásból származó, jellemzően spanyol vagy görög szamócát próbálnak rásózni az emberre.
A KSH legfrissebb adatai szerint csökkent a külföldi termékek behozatala júniusban.
A kormány szerint a legújabb korlátozó intézkedéssel fellendíthetik az indiai gyártást, és fejlődésre ösztönözhetik a technológiai ágazatban tevékenykedő vállalatokat.
A kígyóuborka még a korábbi évekhez képest is jóval kedvezőbb áron kapható.
A Mol szerint az egész régióban növekszik az ellátásbiztonsági kockázat, további probléma az importkészletek hiánya.
A szállított áruk között félig vagy teljesen meghántolt rizs, szójaolaj, kristálycukor és cigaretta is szerepelt.
A Mol elnök-vezérigazgatója riasztó kijelentést tett.
Moszkva mindent megtett saját szuverenitásának biztosítása érdekében, a jövőben pedig az Eurázsiai Gazdasági Unió aktív részesévé kíván válni.
A tavalyi azonos időszakhoz képest majdnem 13 százalékkal nőtt a használtautó-import az első négy hónapban.
A gyanús termékek között számos finomság szerepelt már, de a dél-koreai ruhák is célkeresztbe kerültek, valamint összeesküvés-elméletek kaptak szárnyra az amerikai hadsereg érintettségével kapcsolatban.
Ukrajna úgy döntött, hogy betiltja az Oroszországból származó összes importot, amiről az ukrán elnök is mondott pár szót.