Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Orbán Viktor szerint egy elrettentő erejű hadseregre van szükségünk

Orbán Viktor miniszterelnök kihangsúlyozta, milyen fontos, hogy a magyar haderő többek között elrettentő erejű is legyen.

További Hírek

Fontos bejelentés a magyar hadiiparban: robbanószereket fognak gyártani Várpalotán

Több fontos bejelentést is tettek a csütörtöki napon, így kiderült az is, hogy Várpalotán egy nagyon fontos fejlesztés fog megvalósulni, amivel erősebbé válhat a magyar hadiipar.

Koronavírus – Veszélyhelyzeti segédápolókat képeznek a Magyar Honvédségnél

A Magyar Honvédség is nagyban kiveszi a részét a munkából, és többek között már vészhelyzeti segédápolókat is képeznek.

Már több mint 10 ezer az önkéntes tartalékos katonák száma Magyarországon

Ez pedig egy nagyobb ugrást jelent, mivel 2019 év végén ugyanez a szám több mint 9 100 volt. Emellett más információkat is megtudhattunk a honvedelem.hu cikkéből.

„Gyerekkorom óta katona szerettem volna lenni”

A Honvédelem egy újabb alapkiképzés indulásáról számolt be, mely Hódmezővásárhelyen vette kezdetét, közel negyven leendő tiszttel, altiszttel és legénységi állományú katonával.

Emiatt láthatunk a magyar utcákon gépkarabélyos katonákat

Mergancz Sándor dandártábornok, az MH Katonai Rendészeti Központ parancsnoka egy nagyon részletes és érdekes interjút adott a honvedelem.hu-nak, melyben arról is beszélt, hogy a magyar társadalom milyen módon fogadta a katonák jelenlétét az utcákon.

Székesfehérváron adtak vért a katonák és a honvédelmi alkalmazottak

A magyar hadsereg sem marad ki a sorból, ott segítenek, ahol csak tudnak, így többek között a véradásból is aktívan veszik ki a részüket.

Újabb mérföldkőhöz érkezett a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program

Az MH Anyagellátó Raktárbázis (MH ARB) Központi Raktár átadásával újabb mérföldkőhöz érkezett a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program.

Már a tűzszerész ezred katonái is segítik a rendőrök munkáját a koronavírus ellen

A Honvédelem különböző egységei is aktívan kiveszik a részüket a koronavírus elleni védekezésből, így többek között a tűzszerész ezred katonái.

Fél tonnás második világháborús légibombát hatástalanítottak Taksony külterületén

Az MH 1. Honvéd Tűzszerész És Hadihajós Ezred ezúttal is kiváló munkát végzett, és sikeresen hatástalanították a nagy második világháborús légibombát.

Budán, a Csörsz utcában találtak vélhetően második világháborús lövedékeket

Az MH 1. Honvéd Tűzszerész És Hadihajós Ezred egy újabb érdekes felfedezésről számolt be, miután Budán feltehetően második világháborús lövedékekre bukkantak.