Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

Történelmi felfedezés – így formálódtak az első galaxisok több mint 13 milliárd évvel ezelőtt

A James Webb-űrteleszkóp (JWST) tudományos működésének kezdetén egyik elsődleges feladata az Univerzum legkorábbi galaxisainak megfigyelése volt.

Lengyelországban nagyon mozgolódnak – már 10 ezer amerikai katona van az országban, és jöhetnek még

Lengyelország valós veszélyként tekint Oroszországra, így többek között az amerikai katonák jelenlétére is számítanak, akik akár többen is lehetnek a területen.

Videón a vadonatúj 350 millió forintos luxusjacht elsüllyedése, rögtön az első útján

Drámai jelenetek játszódtak le a törökországi Zonguldak tartomány Karadeniz Ereğli körzetében, amikor egy vadonatúj, mintegy 940 ezer dollár (közel 350 millió forint) értékű luxusjacht mindössze negyedórával az első útja után oldalra billent, majd elsüllyedt.

Botrány Amerikában – Elon Musk lánya elkezdett kitálalni az apjáról, meghökkentő részleteket árult el

Vivian Wilson, Elon Musk elhidegült lánya nyíltan beszélt arról, hogy a világ leggazdagabb embereként számon tartott apja vagyonából neki semmi nem jutott, és jelenleg lakótársakkal él.

Bűnösnek vallotta magát a ‘Ketamin királynő’ Matthew Perry halálának ügyében, 65 évet is kaphat

Újabb fordulóponthoz érkezett a 2023-ban elhunyt Matthew Perry halála miatt indult büntetőeljárás.

Tejet ment venni egy 38 éves háromgyermekes anyuka, végül egy tóban találták meg a holttestét

Megrázó részletek derültek ki a 38 éves nő ügyében, akinek holttestét két nappal az eltűnése után találták meg egy tóban az Egyesült Királyságban.

Igen kemény üzenetet kaptak a magyar utakon illegálisan versenyző életveszélyes sofőrök

Lázár János építési és közlekedési miniszter a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében hangsúlyozta, a magyar közlekedési kultúra megújításához először is fel kell ismerni, a szabályok megszegése nem csupán a szabályszegő saját életét veszélyezteti.

Olyan nagy tűzerőt vonultatott fel Kína, hogy a szakértők már javában elemezik az új fegyvereiket

Pekingben, a második világháború befejezésének 80. évfordulóján rendezett katonai parádén Hszi Csin-ping kínai elnök a világ szeme láttára vonultatta fel a Népi Felszabadító Hadsereg legújabb, csúcstechnológiás fegyvereit.

A Netflix új sikersorozata valami egészen elképesztő számokat produkál

A Netflix legújabb spanyol limitált sorozata, a Two Graves (Két sír) a hétvégén debütált, és bár a kritikai fogadtatás korántsem volt egyöntetűen pozitív, a nézők lelkesedése azonnal a toplisták élére repítette.