Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

Azt hazudta a szegedi rendőröknek, hogy fegyveresek kirabolták – lebukott

Nem tudni, mire gondolt a költő, amikor azt hazudta a rendőröknek, hogy négy férfi késsel fenyegette és ellopta 34 ezer forintját.

Hajszálnyira volt a győzelem, kikapott a magyar férfi kézilabda-válogatott az osztrák csapattól

Egyetlen pont kellett volna a döntetlenhez, s bár remekül játszottak, végül kikaptak a fiúk.

Fotókon Szoboszlai Dominik konyhai kalandja

Szoboszlai Dominik nagyon jól érezte magát a Liverpool programján, amit láthatóan a többiek is élveztek.

Kiderült, hány emberölés történt Magyarországon

Még európai viszonylatban is jól állunk, hiszen kifejezetten alacsony az emberölések száma Magyarországon.

Dani Alves ittasságával védekezik, akár 15 évre is börtönbe kerülhet

A brazil exlabdarúgó állítása szerint nem volt tudatában tettei következményével.

Tóth Gabi szerint el akarták tüntetni őt a zenei világból

Tóth Gabi reagált a plágiumvádakra, amit abszurdnak tart, mert semmilyen lopás nem történt, és ez jogilag is le van jelentve.

Megszületett a bérmegállapodás a BKV-nál, már januárra is emelt bért kapnak a dolgozók

Összejött a bérmegállapodás, ráadásul nem is csak az alapbér fog növekedni a BKV-nál.

Már Cristiano Ronaldónak is van egy olyan Ferrarija, mint Jákob Zoltánnak (fotóval)

Jákob Zoltán után Cristiano Ronaldo is átvette a Ferrari egyik legújabb modelljét, de a színválasztásuk eltér egymástól.

A Telekom és a Digi után a Vodafone is jelentős áremelést jelentett be

A cég közlése szerint az ügyfelek örülhetnek, hogy "csak" 15,4 százalékkal emelik szolgáltatásaik árait, miután elmondásuk szerint ez akár 22 százalék is lehetett volna.