A Waze nevű navigációs mobiltelefonos alkalmazás sok autós számára jelent nagy segítséget, főleg akkor, ha ismeretlen helyre tartanak. Mostanában azonban sok probléma van az applikációval.
Mindez arra kényszeríti a vállalatot, hogy átalakítson mintegy 50, még le nem szállított gépet.
Úgy tűnik, leginkább a Messenger webes felületével van gond, de az alkalmazás hibáját is többen jelezték.
A hibajelenség annyiból áll, hogy a kiválasztott videó ugyan még betöltődik, azonban a további elemek már nem, pár másodperccel később pedig az egész alkalmazás összeomlik.
A Vodafone után a Telekom is bejelentette, hogy immáron rendben működnek a szolgáltatásaik a hibaelhárítást követően.
A Telekom után a Vodafone is reagált, és bejelentette, hogy időközben a szakemberek javították a hibát.
A Telekom türelmet kér, és elárulta, mi okozza jelenleg a problémát, ami sokakat érint, de dolgoznak rajta.
Valószínűleg a háttérben már gőzerővel dolgoznak a szakemberek a probléma elhárításán, melynek részletei egyelőre nem ismertek.
A hét eleje óta nem lehet tranzakciókat kezdeményezni a Magyar Államkincstár online felületein és telefonos rendszerében.
Egy meglehetősen bizarr hiba miatt, engedélykérés nélkül tűnt fel a HP Smart segédprogram a számítógépeken.
Rossz hír, hogy nem igazán érezheti magát védettnek senki, ugyanakkor jó hír, hogy nem könnyű kihasználni a sebezhetőséget.