Valószínűleg a háttérben már gőzerővel dolgoznak a szakemberek a probléma elhárításán, melynek részletei egyelőre nem ismertek.
A G7-ek kedden megállapodtak abban, hogy létrehoznak egy hálózatot az ukrajnai háborús bűncselekmények kivizsgálásának koordinálására.
A Yettel.Hungary reagált a problémákra, amik többeket kellemetlenül érintett az elmúlt órákban.
Honlapján jelentette be a Telenor, hogy rövid ideig karbantartást fognak végezni, amelyek következtében bizonyos szolgáltatások és folyamatok nem lesznek elérhetőek.
Nyáron lekapcsolja a 3G-t a Telenor, mivel mindössze csak az előfizetők 7 százaléka használja, akik jellemzően nem interneteznek, így ettől is kevesebbeknek kell majd új mobilt vennie.
Az Egyesült Államok hadserege megkezdte az úgynevezett „fény internete” technológia, a Li-Fi tesztelését augusztusban.
A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség meglátása szerint a büntetések súlyosbítása indokolt abban az ügyben, amelyben egy borsodi bűnszervezet tagjai kilátástalan anyagi helyzetben élő nőket kényszerítettek prostitúcióra.
Biber Anett, a vasúttársaság szóvivője a helyszínen közölte, hogy a keddi vonatbaleset miatt jelentősen megrongálódott a vasúti infrastruktúra, az egyik vágány helyreállításával pedig a tervek szerint péntekre végezhetnek a MÁV szakemberei.