Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Hatalmas lánggal égett egy családi ház Tolnán, egy idős nő és kutyája az áldozat

Tolnán is halálos lakástűzről számoltak be, a sérült életét már nem lehetett megmenteni, ahogyan a házban lévő kutyájét sem.

További Hírek

Tragikus részletek az Újpesten elhunyt 7 éves kisfiúról

Vélhetően ételallergia okozhatta a kisfiú halálát, akit már nem sikerült visszahozniuk a mentősöknek, hiába küzdöttek az életéért.

Újabb halálos vonatbaleset történt, ezúttal Ratóton

A sérült olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már nem lehetett rajta segíteni.

Halálos áldozata is van a sárvári balesetnek

A rendőrségi közlemény által közzétett információk szerint a súlyos sérült nem élte túl a balesetet.

Sítáborban vesztette életét egy 5 éves kislány, egy másik síző sodorta el

A legszomorúbb pedig az, hogy nem is a kislány hibájából történt a halálos baleset.

Halálos lakástűz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

Halálos lakástűzről jelentettek Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből, ahol egy ember vesztette életét.

Halálra gázoltak egy embert a Kőér utcai vasúti átjárónál

A vonat épp a Nyugati pályaudvarra tartott, amikor a vasúti átjárónál halálra gázolt egy embert, már nem lehetett segíteni rajta.

Már 9 áldozata van a szörnyű vonatbalesetnek, máris bejelentették a kártérítést

Sokan életüket vesztették a legutóbbi nagy vonatbalesetnek, többek kórházba szállítottak, egyes sérültek válságos állapotban vannak.

Tragikus kamionbaleset a Fülöp-szigeteken, sok a halott

https://timesofindia.indiatimes.com/world/rest-of-world/11-killed-in-philippine-truck-crash/articleshow/88875583.cms

Helyszíni képek a Váci úton történt erkélytragédiáról

Több felvétel is érkezett a Váci úton történt tragédia helyszínéről, ahol egy nő vesztette életét.

Kiszakadt egy erkély korlátja a Váci úton, életét vesztette egy nő

A nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már nem lehetett rajta segíteni, a helyszínen életét vesztette.