Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

Halálra gázoltak egy nyugdíjast Miskolcon hétfő reggel

Egy idős nő az áldozat, akinek olyan súlyosak voltak a sérülései, hogy már a helyszínen életét vesztette.

Vas megyében is meghalt szombaton egy sofőr

A sérülései túlságosan is súlyosak voltak ahhoz, hogy megmentsék az életét, már nem tudtak rajta segíteni a mentőegységek.

Megrázó helyszíni fotó a Gyomaendrődön történt tragédiáról

Négyen vesztették életüket a szörnyű balesetben, köztük az utasokkal, akiken már nem lehetett segíteni.

Négyen vesztették életüket egy szörnyű balesetben Gyomaendrőd közelében

Nemrég Gyomaendrőd közelében történt halálos baleset, melyben összesen négyen vesztették élüket, nem lehetett rajtuk segíteni.

Komáromban is meghalt egy sofőr

Rövid időn belül több halálos baleset is történt, Komáromban szintén életét vesztette egy ember egy közúti balesetben.

Nem élte túl a balesetet szenvedett motoros az M0-son

Halálos balesetet szenvedett egy motoros az M0-s autóúton, már nem tudtak rajta segíteni a mentőegységek.

Motoros és autós ütközött Sajókápolnán, a motoros a helyszínen életét vesztette

Tragikus baleset történt Sajókápolnán, melynek következtében egy motoros olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette; a 2517-es úton teljes útzár van érvényben.

Az apát és kislányát elgázoló sofőr nem ismeri be felelősségét

A tragikus balesetben a sofőr figyelmetlensége miatt elhunyt egy apa és kislánya is, ám a vétkes nem hajlandó beismerni felelősségét.

A rendőrség vizsgálódik az Ózd-ralin történt tragédia kapcsán

Az autóversenyen történt tragédia körülményeit már a rendőrség is vizsgálja, szakértőket is bevontak a nyomozásba.

Halálos lakástűz Kazincbarcikán

Újabb halálos lakástűz történt, ezúttal Kazincbarcikán, ahol már nem tudtak segíteni az áldozaton.