Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

Három palesztin vesztette életét, miután izraeli katonák tüzet nyitottak rájuk

Az izraeli katonák tüzet nyitottak egy járműre, nem messze a dzseníni menekülttábortól.

Kaliforniai erdőtüzek: két tűzoltó helikopter összeütközött, 3 ember meghalt

Épp a lángokat próbálták megfékezni, amikor a két tűzoltó helikopter összeütközött.

Tragikus baleset: egy nő és egy kétéves kisfiú is életét vesztette

A Mercedes volánja mögött ülő személy egy 33 éves nőt gázolt el, aki egy kislánnyal sétált, majd járműve egy másik kocsinak csapódott, amelyben hárman tartózkodtak.

11 éves fiú vezette a gépet, míg apja sörözött mellette: mindketten meghaltak

A hatóságok kiemelték, a látottak jól tükrözik, Maia mennyire tartotta fontosnak saját és fia biztonságát.

Immár 30 főre emelkedett a halálos áldozatok száma Észak-Kínában

Továbbá megerősítették, hogy 18 embert eltűntként tartanak nyilván, szombat délig pedig több mint 600 ezer embert evakuáltak Baoding 11,5 millió lakosa közül.

Legalább 16-an meghaltak egy földcsuszamlásban Grúzia északnyugati részén

Egyes tisztviselők pénteken arról tettek jelentést, hogy több mint 200 embert evakuáltak a területről.

Szakadékba zuhant egy migránsokat szállító busz Mexikóban, 15 ember meghalt

A halálos áldozatok között indiai és afrikai állampolgárok is voltak.

Doksuri tájfun: 11 ember vesztette életét Pekingben, 27 eltűnt (videók)

A negyedik napja tartó heves esőzések 11 ember életét követelték Pekingben.