Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Gyurcsány Ferenc jelenti, holnap elindul

A DK érezhetően igyekszik új szavazókat gyűjteni a 2026-os választásokra, most épp ezt egy országjárással próbálja elérni.

További Hírek

Gyurcsány Ferenc felháborítónak tartja a választási körzethatárok átrajzolását

A DK elnöke szerint ez "az igazi disznóság, gazemberség, a demokratikus alkotmányosságnak az elárulása".

Négyen is indulhatnak Gyurcsány Ferenc ellen a DK elnöki posztjáért

Eddig csak egy kihívóról lehetett tudni, ám sajtóértesülések szerint azóta hárman is bejelentkeztek a DK elnöki posztjáért.

Gyurcsány Ferenc evőeszköz nélkül, magában fogyasztja a rántott húst

Ez lett a kedvenc úti-étele, amit rendezvények után hazafelé, a kocsiban ülve fogyaszt el köret és evőeszköz nélkül.

Gyurcsány Ferencnek fiatal kihívója akadt, leváltaná a DK elnökét

Abd El Rahim Ali egyértelművé tette, egyre többen elégedetlenek Gyurcsány Ferenccel vezetőként, ő azonban készen áll arra, hogy átvegye a helyét a párt elnöki székében.

Jóváhagyták Gyurcsány Ferenc 14 millió forintos birságát

A DK elnöke, Gyurcsány Ferenc átlépett egy határt a parlamentben, aminek most súlyos árat fizethet.

Gyurcsány Ferenc: „Gyurcsány alatt sokkal jobb volt nyugdíjasnak lenni”

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök most épp azt állítja, amikor ő vezette az országot, sokkal jobb volt nyugdíjasnak lenni.

Gyurcsány Ferenc nekifutásból ment neki Magyar Péternek az új hangfelvételek után

Gyurcsány Ferenc nemigazán reagált eddig Magyar Péter kiszivárgott hangfelvételeire, ám most kivételt tett és gyorsan bele is szállt.

Annyian rohamozták meg Gyurcsány Ferenc Minecraft szerverét, hogy a debütálás napján összeomlott

Szó szerint elsöprő népszerűségnek örvend a volt miniszterelnök Minecraft szervere.

Gyurcsány Ferenc elmondta a véleményét Kanye Westről

Kérdezz-felelek percet tartott Gyurcsány Ferenc, aki azt is elmondta, meddig élne, és mi a véleménye a Kanye Westről.

A DK nagyon készül a 2026-os választásokra, bemutatták első képviselőjelöltjeiket

A DK még mindig úgy véli, hogy ők az egyetlen alternatíva a kormánypárt helyett.