Gyurcsány Ferenc ezúttal éjjel jelentkezett, és nem reggel, miközben azt állítja, ők jelentik a pislákoló reményt Magyarország számára.
Deutsch Tamás és Gyurcsány Ferenc várhatóan idén sem fognak egymásnak karácsonyi ajándékot vásárolni, nemigazán értenek egyet.
Ismét betelt a pohár Gyurcsány Ferencéknél, bocsánatkérést vár a DK Orbán Viktor miniszterelnöktől.
Gyurcsány Ferenc folyamatosan egy új kormányról beszél, illetve arról, hogy „készülnek”, jelentsen ez bármit is, mivel sokak csak szavakat látnak a baloldal posztjai mögött.
A szocialisták korábbi miniszterelnöke szerint Orbán Viktor érzi, hogy „elment mellette a valóság”.
Gyorsan megérkezett a Fidesz reakciója a DK nyilatkozatára, miszerint már nincs is rezsicsökkentés.
Gyurcsány Ferenc egy újabb bejegyzéssel jelentkezett, amit bizonyos szempontból nehezebb értelmezni, de összességében megértik az emberek annak mondanivalóját.
A Fidesz alapító tagja ígéretet tett arra, hogy nem engednek Gyurcsány Ferencnek és a baloldalnak.
Gyurcsány Ferenc egyértelműen baloldali fordulatban reménykedik, miután Orbán Viktor ősszel megbukik.
A politikus elküldött egy-két embert melegebb éghajlatra.
Gyurcsány Ferenc ezúttal sem fogta vissza magát, és rendkívül erősen fogalmazott Orbán Viktor kapcsán, aki szombaton tartott beszédet.