Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Mindkét volt férjét lelőtte egy 51 éves nő – egyetlen nap alatt végzett velük

Mindkét volt férjét lelőtte egy 51 éves nő – egyetlen nap alatt végzett velük

Egy 51 éves floridai nő, Susan Erica Avalon ellen emeltek vádat, miután a hatóságok szerint egyetlen nap leforgása alatt mindkét volt férjét halálosan megsebesítette, és ezzel három megyén átívelő véres ámokfutást hagyott maga után.

További Hírek

Szenteste ölte meg hat- és hétéves gyermekét egy anya Németországban

A 39 éves nő ezt követően öngyilkosságot kísérelt meg, de nem járt sikerrel, addig a két gyermek életét már nem lehetett megmenteni.

Tízen késeltek halálra egy 11. osztályos diákot egy indiai piacon

Egy indiai piacon történt a kegyetlen gyilkosság, melynek kapcsán 10 embert már őrizetbe vettek a hatóságok.

Meggyilkoltak egy magyar nőt Angliában, letartóztatták a gyanúsítottat

A nőt először eltűntként tartották nyilván, majd amikor előkerült, kiderült, hogy gyilkosság áldozata lett.

Dorina két gyilkosság szemtanúja volt, a gyilkos 13 évesen futtatta

Sz. Dorina két gyilkosság szemtanúja is volt, miközben még mindig csak 16 éves, és jelenleg a Debreceni Javítóintézet lakója.

Megrázó részletek derültek ki a New York-i metróban felgyújtott nő halálesetéről

Pokoli fájdalmas körülmények között vesztette életét az a nő karácsony előtt, akit felgyújtottak a New York-it metrón.

A kegyetlen gyilkossággal vádolt Luigi Mangione ártatlannak vallotta magát New Yorkban

Luigi Mangione, akit azzal vádolnak, hogy New Yorkban, a nyílt utcán szabályosan kivégezte a UnitedHealthCare vezérigazgatóját, ártatlannak vallotta magát.

Felgyújtottak egy nőt a New York-i metrón, aki halálra égett a helyszínen

Döbbenetes incidens történt New Yorkban, a metrón, ahol egy nő vesztette életét, miután felgyújtották.

Újpesti lakók a gyilkosság után: nem vagyunk jól

Abban bíznak, mielőbb megtalálják a hatóságok az elkövetőt.

Egy teljes évre betiltják a TikTokot ebben az európai országban

Azután hozták meg ezt a döntést, hogy a múlt hónapban egy tizenéves megkéselt egy másikat.

Módosították a Büntető törvénykönyvet és Magyarország Alaptörvényét is a Till Tamás-ügy nyomán

Hivatalosan is elfogadták, megtörtént az Alaptörvény tizennegyedik módosítása.