Magyar Péter azt állítja, levelet vitt neki a „postás”, és meghívást kapott a köztévéből egy vitaműsor miatt.
Márki-Zay Péter ismét megragadta a lehetőséget, hogy a közösségi médián keresztül üzenjen, és ezúttal sem maradt ki a Fidesz a kritikájából.
A korábbi jelölt szerint „még azt is el lehet hinni, hogy Gyurcsány Ferenc személyesen nem vett részt a kormányzása alatt a korrupcióban, de azt is lehet látni, hogy nem is tett ellene semmit”.
A Fidesz is egyre többször reagál Gyurcsány Ferencék nyilatkozataira, most is így tettek a rezsicsökkentés miatt.
Molnár Enikő szerint fideszes szivárogtató van a pártban.
A Fidesznek határozott véleménye van arról, hogy Gyurcsány Ferencék vezetésével mi történne a rezsicsökkentéssel.
Kocsis Máté válasza nem váratott sokat magára, nagyon határozottan mondta el a véleményét a Jobbik volt elnökéről, Jakab Péterről.
Márki-Zay Péter szerint egy Gyurcsány nélküli, hiteles ellenzéket kell felépíteni, amelyre a fideszesek is szavaznának.
Mucsi Tamás szerint MZP-nek az a feladata, hogy mocskolja össze a DK-t, ez pedig most mindennél fontosabb, hiszen a párt erős, kormányzóképes alternatívát kínál.
A Fidesz is azt látja, hogy Gyurcsány Ferenc vissza akar térni a hatalomba.
Egy újabb baloldali párt, mely azt mondja, hogy a Fidesz részlegesen kivezeti a benzinárstopot, ami szerintük újabb problémákhoz vezethet.