Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

Ezt mondta a Fradi gólszerzője a Juventus elleni BL-meccs után

Ugyan a Ferencváros a Barcelona után a Juventustól is kikapott a BL csoportkörében, voltak igazán szép jelenetei is a magyar csapatnak.

A Juventus egyik sztárja már a meccs elejétől kezdve émelygett a Ferencváros ellen

Andrea Pirlo csak az eredménnyel elégedett, azzal nem hogy a teljesítményük néhol könnyelműnek tűnt. A második félidőre már feljebb tudtak kapcsolni.

A Fradi játékosai úgy ültek az öltözőben, mintha döntőt veszítettek volna a Juventus ellen

A Ferencváros edzője szerint nem a legreálisabb eredmény született a Juventus ellen, akárcsak korábban, amikor a Barcelonával néztek farkasszemet.

4:1-es vereséget szenvedett a Fradi a Juventus ellen

A Ferencváros sokáig nem tudott mit kezdeni a Juventus remek kvalitású játékosaival, ám a végén egy szépítő gól azért csak összejött a hazai csapatnak.

Így juthatnak haza a szurkolók problémák nélkül a Fradi-Juventus után a tilalom idején

Fontos információkat közölt a Ferencváros a Bajnokok Ligája mérkőzése előtt, amit a Juventus ellen fog megvívni hazai pályán.

Pirlo és Cuadrado is várják már a Ferencváros elleni mérkőzést

A Juventus vezetőedzője, Andrea Pirlo és a klub játékosa, Juan Cuadrado is izgatottan várják az FTC elleni nézők előtt megrendezett BL-mérkőzést.

Kubatov kéri a rajongókat, a boldog pillanatokban se ugorjanak egymás nyakába

Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke a közösségi médián keresztül szólt a szurkolókhoz, és kérte meg őket arra, hogy egymás érdekében tartsák be a szabályokat.

Dibusz is érezte, a Ferencváros közel állt a hatalmas fordításhoz a Kijev ellen

Dibusz Dénes kiváló munkát végzett, a gólokról nem tehetett, és szerinte meg lehetett volna a győzelem a Ferencváros ellen.

Így értékelt a bravúros döntetlen után a Ferencváros edzője

Sergei Rebrov összességében elégedett lehet, mert a csapata a padlóról állt fel, és két gólos hátrányt dolgozott le szerda este a Dinamo Kijev ellen a Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában-

0-2-ről egyenlített ki a Fradi a Kijev ellen, idegenben nyert a Barca a Juventus otthonában

A Ferencváros gyengébben kezdett, majd a semmiből lőttek egy szép gólt, és a kiállítást kihasználva kiegyenlítettek. A Barcelona a Ronaldo nélküli Juventus ellen győzött idegenben, ami a katalánok formáját tekintve mindenképpen meglepetésnek mondható. Messi újra büntetőből volt eredményes. A Ferencváros az első körben a Barcelona vendége volt a G csoportban, míg a Kijev a Ronaldo […]