A színlelt akcentus sem jött be, nem sokkal később már tudni lehetett, hogy ki volt a vonal másik végén.
A férfi el akart tulajdonítani pár szemrevaló fánkot, ám számításait keresztülhúzta az eladó, aki végignézte, ahogy a férfi bepakolja a kerek finomságokat a kabátjába.
A rendőrség hamar elfogta a gyanúsított személyt, aki többek között azzal fenyegetőzött, hogy felgyújtja az egyik budapesti kórházat.
A rabló azzal fenyegette a 11 éves kislányt, hogy leszúrja, majd ellopta a gyermek elektromos rollerét.
A férfi talán nem teljesen gondolta át, hogy mit ír le, annak milyen következményei lehetnek.
„Lőjetek, akkor is megöllek benneteket” – kiabálta nekik.
A 33 éves férfi egy lőfegyvernek látszó, gumilövedékes, duplacsövű puskával lépett be egy keszthelyi étterem teraszára, majd magából kikelve azt üvöltötte a vendégeknek: "Ki kér golyót a fejébe?"
Nem sokkal a fenyegetését követően a rendőrség elfogta a férfit, aki elismerte a bűncselekmény elkövetését.
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság „Mecsek” Közterületi Támogató Alosztályának munkatársai egy 35 éves férfit állítottak elő.
Amennyiben pedig ez valóban bekövetkezne, úgy valójában Magyarország járna a legrosszabbul, hiszen az Európába irányuló orosz gázszállítások mértékét a korábbi 40 százalékról 7 százalékra csökkentették.
Vincent Van Quickenborne a közösségi oldalon azt írta: egy "demokráciában, egy jogállamban soha nem hajolunk meg az erőszakkal szemben. Soha". Az igazságügyi miniszter elítélte a fenyegetést, és kérte, tartsák tiszteletben családját és magánéletüket.