Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

60 évvel fiatalabb felesége elhagyta Kunhegyes 80 éves polgármesterét

Sokáig bizonygatták, hogy az a 60 év korkülönbség nem állhat közéjük, ám tűnik, valami mégis történt.

Macron most először reagált azokra a pletykákra, miszerint felesége transznemű

A francia elnök szerint a kitaláció nagyban kihatott a magánéletükre.

SMS-ben írta meg a személyzetnek egy bíró, hogy megölte feleségét

A dél-kaliforniai bíró állítólag egy SMS-ben tudatta a bírósági munkatársaival, hogy lelőtte feleségét, ezért másnap nem lesz otthon.

Klórral lefőzött kávéval próbálta megölni férjét egy arizonai nő

A pár épp válófélben volt, amikor a nő valamiért úgy határozott, megmérgezi férjét.

50 darab zöldséglevesbe rejtett tablettával ölte meg férjét egy queenslandi nő

A nő a bíróságon azt mondta, hogy fizikai és érzelmi bántalmazást szenvedett el, s úgy látta, ez az egyetlen kiút ebből a helyzetből.

Megfojtotta halálos beteg feleségét, meglepő döntést hozott a bíróság

A 76 éves David Hunter megfojtotta halálos beteg feleségét, a bíróságon pedig érzelmes beszédében osztotta meg, miért tette.

Ütlegelte, majd intim testrészein megégette feleségét egy hevesi férfi

A férfi kegyetlen tettére azután derült fény, hogy a súlyos sérüléseket szenvedett nőt kórházba szállították.

17 évre ítélték a fogorvos barátnőjét, aki egy szafarin meggyilkolta feleségét

A bíróság bűnpártolás miatt ítélte 17 év börtönbüntetésre a gazdag fogorvos barátnőjét, aki egy szafarin meggyilkolta feleségét.

Nem tartotta karban a kályhát, a visszaáramló füst miatt meghalt a felesége

Az éjszaka során a nő szén-monoxid mérgezés következtében meghalt, a férfit pedig a szomszédja mentette ki a házból.