A magyar külügyminiszter is azon a véleményen van, hogy kudarcot vallott az uniós szankciós politika, miközben Oroszország stabil, Európa pedig szenved.
A vádak szerint 600 ezer eurónyi közpénzt sikkasztott el Marie Le Pen és apja brüsszeli képviselőségük idején.
A Mediapart francia tényfeltáró oldal tette közzé a jelentést, amelyben azt állítják, az EP-képviselők pártjuk támogatására fordították az uniós forrásokat, amely tilosnak számít.
Hivatalosan is bejelentették, elkészült az a dokumentum, ami után az Európai Unió döntést hozhat az ukránok tagságáról.
Az Európai Unió ukrajnai küldöttségének vezetője közölte, Oroszország cselekedetei sértik a nemzetközi humanitárius jogot, ezért felelősségre fogják vonni.
Oroszország legnagyobb bankja is felkerülhet az uniós szankciólistára, amit hamarosan ismertethetnek a vezetők.
A lengyel igazságügyi miniszter szerint az EU hibázott, amikor elnézte Moszkva sztálini módszereit, és annak ellenére üzletelt Putyinnal, hogy tisztában volt vele, egy „nemzetközi bandita”.
Annalena Barbock, Németország külügyminisztere egyértelmű üzenetet küldött Belgrádnak, amely továbbra is Európai Uniós tagságra aspirált.
Ukrajna elnöke többek között Magyarországot is bírálta, és egyúttal megjegyezte, hogy ők sem számítottak teljes körű orosz invázióra.
A parlamenti bizottságok elnökei szerint az EU-nak a „lehető leghamarabb” kell embargót bevezetnie az orosz kőolajra, amelynek megvalósításához több javaslattal szolgáltak.
Az ukrán elnök ismét arra szólította fel az Európai Uniót, hogy hagyjanak fel az orosz katonai gépezet támogatásával az olajembargó bevezetésével.