Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Elégette esküvői ruháját és az összes fotót, hogy lezárja a válást

Egy hosszú és megterhelő válási folyamat után Lindsay Hordal, 43 éves szociális munkás úgy döntött, látványos és szimbolikus módon zárja le életének egy nehéz fejezetét.

További Hírek

Tóth Gabi bevallotta: Krausz Gábor ezt nem tudta megadni neki, holott mindig vágyott rá

Elmondása szerint nem akarta erőltetni, mert elfogadta, hogy a volt párja nem annyira szerette volna ezt, de talán egyszer még valóra válik ez az álma.

A gyönyörű Kárpáti Rebeka már az esküvőjére készülhet

Egy hatalmas gyémántgyűrűvel jegyezték el a fiatal szépségkirálynőt, aki azt is elmondta, egyáltalán nem vágyik habos-babos, abszolút tökéletes esküvőre.

Shane Tusup elárulta, menyasszonyával hol szeretnék leélni az életüket

Mint kiderült, nem utaznak majd Amerikába a baba születésének idejére.

Édesapja fizeti Gáspár Zsolt több mint 650 fős, májusban tartandó esküvőjét

A vendégektől kapott holmit jótékony célra szeretnék felajánlani.

A Kőgazdag fiatalok sztárja inkább Lamborghinire költötte az esküvőjére szánt pénzt

A menyasszony teljesen kiborult emiatt, hiszen már minden le volt beszélve.

Legkevesebb 113-an meghaltak egy esküvői partin, több mint 150-en megsérültek

Legkevesebb 113-an vesztették életüket egy iraki esküvői partin, és félő, hogy még ennél is több áldozata lesz az eseménynek.

Tóth Vera férjhez ment, „a családban történtek ellenére” igazán boldog

Elmondása szerint mindent megoldanak, összetartanak, és valójában csak ez számít.

Hajdú Péter bevallotta, miatta csúszik az esküvője

Hozzátette, igyekszik mielőbb formába lendülni, ám a nyaralások alatt gyakran elcsábul, egyúttal elismerte, jóval többet kellene mozognia.

Esküvői partira utaztak, de az életükbe került

Újabb szörnyű buszbaleset történt Indiában, ezúttal egy esküvői parti utasait érte halálos baleset, melynek körülményei egyelőre csak részben tisztázottak.

Rosszul tárolták a húst, 51 esküvői vendég betegedett meg az étterem mulasztása miatt

A menyasszonynak gyanús lett a dolog, főként azután, hogy újdonsült férje esküvőjük másnapján rosszul lett. Aztán kiderült, a vendégseregből további 50 ember járt ugyanígy.