Egy tapasztalt tanár szerint az idei magyar nyelv- és irodalomérettségi új formátuma nem támogatja kellőképpen a diákok olvasóvá nevelését.
Munkaszüneti nap és őszi szünet is lesz, de az őszi érettségi szezon is közeleg, vagyis van néhány időpont, amit a diákoknak és a szüleiknek is fontos lesz észben tartaniuk.
Már nem sokáig lehet jelentkezni az őszi érettségi vizsgákra.
Elmondása szerint „a harc még csak most kezdődik”, de az érettségi megszerzése miatt ez már nem minősül iskolai sztrájknak.
Nem mindennapi történetet osztott meg a katasztrófavédelem.
Tavaly hasonló eset történt: egy álprofil azt állította a közösségi médiában, hogy eljutottak hozzá a történelemérettségi esszéfeladatainak témái.
A többség nyilvánvalóan lemondott erről a lehetőségről, mivel még mindig az egyik legrettegettebb tantárgy a matematika.
Azok, akik idén érettségiztek magyarból, megoldható és diákbarát feladatsort kaptak.
Azt is megtudhattuk, hogy a középszintű írásbeli vizsga 240 percig tart az érettségin.
A magyar nyelv és irodalom írásbelikkel folytatódnak a 2023-as érettségi vizsgák.
Gyorsan eltelt az újabb tanév, az érettségiző diákok pénteken már meg is kezdhetik az írásbeliket.