A zágrábi önkormányzat hivatalos tájékoztatása szerint a baleset délután három óra előtt következett be az építkezési területen. A kivitelező Strabag építőipari vállalat három munkása közül egy súlyos, ketten pedig könnyebb sérüléseket szenvedtek a szerkezet összeomlása során.
A KSH adatai és piaci szereplők szerint is nő az építőanyagok iránti kereslet, miközben az árak csökkennek.
Egy felmérés szerint a hazai építőiparban gyakoriak a félreértések, elavultak a munkavégzési folyamatok és nem igazán bíznak meg egymásban az emberek. Mi segíthet ezen?
Ennek ellenére igen nehéz éve volt az építőiparnak.
Szerinte ma nem tart még ott a budapesti lakáspiac, hogy 1,6-1,7 milliós négyzetméteráron tömegével lehessen új lakásokat értékesíteni.
Mint mondta, kizárólag olyan beruházásokat hajlandóak támogatni, amelyek a budapestiek érdekeit szolgálják.
Az építési- és közlekedési miniszter kifejezetten pozitívan tekint a jövőbe a projekt kapcsán, mely véleménye szerint új szintre emelhetné Budapestet.
A miniszter egyértelművé tette, meglátása szerint Magyarországon kizárólag magyar építőipari vállalatok működhetnek.
A cégvezetők szerint ennek egyik oka, hogy a fejlesztéssel járó beruházási költségek túlságosan magasak.
A korábbi jóslatoknak megfelelően a szeptemberi adatok is az építőipar gyengülését mutatják.
Miközben látványosan csökken az építőiparba vetett fogyasztói bizalom, jelentősen emelkedett a kontárkárok mértéke is.