A Magyar Úszószövetség Fegyelmi Bizottsága szankciókat szabott ki Pass Ferenc úszóedzőre egy fiatalkorú versenyzővel kapcsolatos eset miatt.
Egy balatonlellei horgász háromszori szabálysértésével közel félmilliós halvédelmi bírságot és hatéves horgászattól való eltiltást érdemelt ki.
Elmondása szerint észre sem vette, hogy mit mondott.
A miniszterelnök ennek hangot is adott az Instagramon.
A lila-fehérek kapusa a Paks elleni kupakiesést követően mondta el véleményét.
A klub fellebbez, és mint írták, a „végsőkig hajlandó elmenni” az igazság érdekében.
Az Újpest edzőjének ügyét fegyelmi eljárás keretei között vizsgálta a Magyar Labdarúgó-szövetség.
Cristiano Ronaldo nem úszta meg eltiltás nélkül, de így is hálás lehet, mert sokkal keményebb büntetést is kaphatott volna.
Aki nem tartja be a szabályokat, és tetten érik, súlyos milliókat fizethet, de akár a működési engedélyét is elveszítheti.
Egy évig semmilyen tisztséget nem tölthet be Marc Overmars.
Gyalog ment át a célvonalon, az érmet és a kupát pedig örömmel elfogadta, aztán kiderült, valójában azért sikerült ilyen gyorsan beérnie, mert autóval teljesítette a távot.