Jelenleg is keresik a fedélzeten tartózkodó két embert.
Amerikai tisztviselők szerint az incidens még tavasszal történt, a kínai haditengerészet pedig mindent megtett annak érdekében, hogy eltitkolja a veszteséget.
Az ellenőrök fekete penészt és bogarakat találtak a Boar's Head húsfeldolgozó egyik létesítményében.
Izrael Libanonra mért légicsapásai nyomán már több mint 500 ember életét követelte, egyre csak gyűrűzik a feszültség a térségben.
Az intézkedést azzal indokolják, hogy rendkívül magas a kockázata annak, hogy az orosz és a kínaiak egyidejűleg manipulálhatják ezeket a járműveket az USA-ban, ami káoszhoz vezetne.
2011 elején 63 halálra ítélt volt, ám ez a szám Freddie Owens pénteki halála után 31-re csökkent.
Újabb furcsa küldemények kapcsán nyomoz az FBI.
A hírek szerint tartalék alkatrészekről van szó, amelyek visszaszállítását, javítását és újraküldését is vállalja az amerikai kormány.
A férfi több alkalommal is felvette a kapcsolatot az ukrán idegenlégióval, de rendre elhajtották.
A dolgozók nem hátrálnak meg, tisztességes béreket követelnek.
A férfi története nem mindennapi, sokak szerint azonban a mostani bírósági döntés inkább megosztó.