Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

Versenyszféra: a cégek negyede oszt év végi jutalmat a munkavállalóinak

Minden cég számára adott a lehetőség, hogy az ünnepek közeledtével jutalomban részesítse a dolgozóit. Van, ahol ez egy vacsorát, és van, ahol komoly pénzösszeget jelent.

Lefutott kilométerekhez köti az éves bónuszok kifizetését egy kínai vállalat

Határozottan unortodox módja ez a munkavállalók egészségesebb életmódra való ösztönzésének.

Megjelenési bónusszal ösztönözné munkavállalóit a hazai McDonald’s

Idén már kétszer emelt a béreken a cég, most pedig megjelenési bónuszt vezet be, akár 11 százalékkal is nőhetnek a fizetések.

Ha van rá lehetőség, több okból is érdemes kutyabaráttá alakulniuk a cégeknek

A szakemberek szerint pár éven belül akár kézzel fogható versenyhátrányt jelenthet, ha egy vállalat megtehetné, mégsem fogadja szívesen a négylábúakat.

Ezen országok dolgozói a legelégedettebbek és legelégedetlenebbek a munkájukkal

Egészen érdekes, hogy az első helyre egy ázsiai ország került, bár kevésbé meglepő eredmények is születtek.

Ilyen még nem volt: sztrájkolnak a skóciai világítótornyok dolgozói

A dolgozók munkája létfontosságú, ám most sztrájkba léptek, hogy tisztességes bért követeljenek.

Sok huszonéves érzi úgy, hogy nem becsülik meg a munkahelyén

Még mindig kevesebben vannak azok a fiatal dolgozók, akik úgy érzik, megbecsülik a munkájukat.

Ritka sok pihenőnap járhat a dolgozók többségének 2024-ben

Egy friss rendelettervezetből kiderül, hogy a jövő évben hét hosszú hétvégére és két szabad szerdára is számíthatnak az általános munkarendben dolgozók.

500 ezres jutalmat kapnak a BKV dolgozói, ha átcsábítanak egy buszvezetőt

Sajtóértesülések szerint a BKV egy nyári toborzókampányt hirdetett, melynek keretében 500 ezer forintos jutalmat kínál azon dolgozóknak, akik át tudnak csábítani pár buszvezetőt a vállalathoz.

Trükközhetett a dolgozók bejelentésével a Nike, 530 millió dollár lehet a bírság

A sportóriás frissen nyilvánosságra került dokumentumok szerint több ezer ideiglenes irodai dolgozót tévesen minősített és alacsonyabb munkakörbe sorolta be őket, mint amit valójában végeznek.