Ez a két csillagjegy egyáltalán nem elutasító, ha második esélyről van szó, hisznek az újrakezdésben.
Mindenki szeretne szerencsés lenni, egy-egy nagyobb összeghez hozzájutni, három csillagjegy pedig esélyes is lehet erre.
Egy nem várt találkozás vagy egy munkahelyi változás is fordulatokat hozhat egyes csillagjegyek életében.
Négy csillagjegy olyan életet élhet majd, amilyenre vágyik.
Nincs is annál jobb érzés, mint amikor a nagymama gondoskodó, óvó szárnyai alá vesz minket, s az összes szeretetével elhalmoz. Három csillagjegy pedig igazán jó ebben, mondhatni sztárnagyik.
Ha nyitott szemmel járnak és észreveszik az univerzum megbúvó jeleit, ezen csillagjegyek szülöttei az egész áprilist egy pozitív időszakként könyvelhetik el, amire később is szívesen visszaemlékeznek majd.
Szerencsére van néhány jó tanács, ami segíthet elkerülni mindezt, s jótékony változást elérni anyagi téren.
Ez abban az esetben is igaz, ha valaki most is keresi a párját.
Három csillagjegy csodás napoknak néz elébe: boldogságból, nevetésből, romantikus percekből sem fognak hiányt szenvedni.
Érdemes várni, ugyanis kreativitással, energiával és motivációval teli napok állnak előttük.
Három csillagjegy valami nagyon jó hírt kap ezen a héten, ami határozottan örömtelibbé teszi majd a húsvétot is.