Krisztiánt is meg lehet érteni, ahogyan a rajongókat is, akik a közös fotók alapján arra engednek következtetni, hogy újra közös útra léphetnek.
A portugál zseni is megosztott magáról egy igencsak szerény képet, ami feltehetőleg edzés után készülhetett, bedurranva a lábaival.
Egészen hihetetlen, hogy az egykori tinibálvány szép lassan 40 esztendős lesz, de még mindig vadító és dögös. Újabb képek, amik ezt bizonyítják.
Vivien az aktívabb program után a teljes nyugalmat és pihenést választotta, szokásához híven mindezt nagyon stílusosan.
Úgy tűnik, ezen a héten is sok sztár tartózkodik a Balaton környékén, ami számukra is különleges lehet. Gelencsér Tímea is a legendás nyaralókörzetben tölti a szabadidejét.
A Real Madrid korábbi és a Juventus jelenlegi ötszörös aranylabdás portugál klasszisa, Cristiano Ronaldo 2016-ban jött össze jelenlegi szerelmével, a spanyol Georgina Rodríguezzel és már egy közös lányuk is született, Alana Martina.
Oczella Eszter számára nem lehet nehéz választás egy bikini nyáron, mert gyakorlatilag minden ilyen ruhadarab jól áll neki, és lehetetlen lenne belekötni a formájába.
A híres magyar teniszező, aki még mindig csak a 20-as évei elején jár, egyre közkedveltebb a közösségi médiában, aminek több oka is van.
Nicole Scherzinger az a sztár, aki minden szemszögből vonzó és vadító tud lenni, többek között emiatt is lehet annyira szerencsés a párja, akivel nagyon boldog.
Tényleg „WOW”, mert Dér Heni újra el fogja varázsolni a rajongóit. Nagyon készül valami a háttérben, valami nagyon mézédes, valami nagyon szexi.
Igazi kihívás lehet a világsztár szemeibe nézni, miközben egy rendkívül mély dekoltázst is villantott a hivatalos Instagram oldalán.