A TV2-nek adott interjút a kiváló zenész és énekes, aki új párjának, Sáfrány Emesének már most sokan köszönhet, mert ha nem viszi el orvoshoz, akkor sokkal nagyobb baj is történhetett volna.
A sok kritikát kapó sportoló próbálja kizárni a negatív kritikákat, és még mindig versenyben van. Nem sokan gondolták volna, hogy ott lesz a legjobb ötben.
A TV2 egyik legszebb sztárja mindig képes meglepni a közönségét a profi táncpartnere mellett, és nem kizárt, hogy ők nyerik a versenyt.
Az, amit Király Linda és Bódi Sylvi előadták, egészen parádés volt, és több mint szórakoztató. Szó szerint „eladták” az ételüket.
Ebben a formában még nem láthattuk Pokorny Liát, aki teljesen kiborult, mivel Miki és Bea sem voltak a helyzet magaslatán.
Ha létezik extra-ultra-szexi nő, akkor Carmen Electra biztosan az, képtelenség belekötni a testébe, annyira vonzó, hogy csak úgy forr körülötte a levegő.
Dér Henit most kicsit sem érdekli, hogy elöl és hátul is egyre kerekebb, hiszen ez is része a várandóssági folyamatnak.
A csütörtöki adás is hozta a kötelezőt, benne a káosszal, drámával, kapkodással és a megszokott fordulatokkal. A kék csapatnál is bőven voltak gondok, de Sisa megpróbálta kézben tartani a dolgokat.
Az énekesnő nagyon nagy formában van, és nemcsak a táncparketten, hanem azon kívül is. Talán soha nem volt ilyen vékony és formás.
Cikkünk megírásának pillanatában közel 2 millió like-nál tart az a két kép, ami Cristiano Ronaldo szerelméről szól.
A híres műsorvezető csütörtök este jelentette be, hogy milyen eredményt hozott méhnyakrákműtéte. Nagyon várta már ezt a pillanatot.