Nem kevés ittas sofőrt szűrtek ki a budapesti rendőrök húsvét idején, amivel életeket menthettek.
Még a keddi nap folyamán, az esti órákban kirabolták a pozsonyi Hviezdoslav téren található Radisson Blu Hotel órakereskedését.
Az egykori bankrabló elmondta a véleményét a legutóbbi esetről, miközben a rendőrség nagy erőkkel keresi a tettest, de egyelőre nem akadtak a nyomára.
Nagy lehetőséget láttak meg a tolvajok a német áradásokban, ugyanis egy nagy adag új Audi nem tudott továbbmenni eredeti úti céljához a természeti csapás miatt.
Egy olasz üzletember képviselőjének adta ki magát, egy ingatlan adásvételének közvetítőjeként csalt ki pénzt a sértettekből.
Bár számos médium arra a következtetésre jutott, hogy a gyulai pedofilbotrányban letartóztatott 68 éves férfitől azért vettek DNS-mintát, mert ezzel fény derülhet Szathmáry Niki tragikus hirtelenséggel elrabolt életének rejtélyes körülményeire, egy kriminológus és egy rendőrségi forrás is arra utalt, hogy ez tévút, hiszen a kislány maradványain és a helyszínen nem is találtak DNS-t két évtizeddel ezelőtt, ez pedig hamis reményt adhat az áldozat szeretteinek.
A nagykátai nyomozóknak egy furcsa ügyben kellett eljárniuk, miután a gyanú szerint a férfi amiatt rántott kést az ismerősére, mert az nem köszönt neki vissza.
Nem lehet túl gyakori, amikor egyszerre három körözött személyt is ugyanazon autóban találnak meg a rendőrük egy igazoltatás során.
Az elmúlt hetek során lehetett hallani először az úgynevezett óbudai lakásmaffiáról, amely a feltételezések szerint direkt idős emberekre utazik.
A férfi otthonát hétfőn kutatták át, ahol megtalálták a 880 tételnyi veszélyes robbanóanyagot és lőszert.
A fővárosi főügyész kedden megerősítette, hogy vádat emeltek egy felszámolóbiztos és társai ellen, akik egy egymilliárd forintnál is többet érő irodaházat próbáltak átjátszani 160 millió forintért egy partnerüknek.