Egyre több információ lát napvilágot a 33 éves férfiról, aki miatt legkevesebb egy gyermek életét vesztette.
Egyes törvények 160 éves múltra tekintenek vissza, és a kampányolók szerint az öngyilkosság kriminalizálása visszatartja az embereket attól, hogy segítséget kérjenek, ahelyett, hogy megmentenék az életüket.
A férfi 2020 júniusától kezdve az elhunyt asszony nyugdíját 50 ezer euró értékben vette át.
Hatalmas botrány robbant ki Floridában a Biscayne Capital nevű befektetői cég körül, amelynek három menedzserét tartóztatták le nemrégiben.
A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztályának munkatársai fontos problémát oldottak meg.
Nem csak Budapesten, de Szombathelyen is megpróbálkoztak a betöréssel, végül egy alkalommal jártak csak sikerrel.
A rendőrség szerint a bajai férfi 2012 óta Angliában és Ausztráliában kényszerített prostitúcióra nőket.
Újabb próbálkozás történt Magyarországon a Breaking Bad imitálására, azonban ismét nem sikerült túljárni a rendőrök eszén.
Néha vannak olyan bűnözők, akik nem valami nagy értékű vagyontárgy, hanem egy finom ebédre való ételt tulajdonítanak el jogtalanul.
A salgótarjáni nyomozók a TEK műveleti egységének segítségével elfogtak egy 37 éves férfit, aki fegyverrel fenyegette meg a sértettet.
A rendőrök néhány belül beazonosították a két gyanúsítottat, akik be is ismerték tetteiket.