A bolgár kisbuszban lévők azt gondolták, túljárhatnak a hatóságok eszén, de nem jártak sikerrel, a NAV lefoglalta a zárjegy nélküli cigarettákat.
A szabolcsi férfi először megölte, majd elásta saját élettársát, amiért hosszú időre rácsok mögé kerülhet.
A britek szigorítják azt a szankciót, ami az orosz repülőgépek berepülésére és leszállására vonatkozik, mely jelenleg nem lehetséges az ukránok elleni vívott háború miatt.
Szörnyű tragédia történt szombat este Hajdú-Bihar megyében, ami két ember életébe került.
Tragédiával zárult a kedd este Békés megyében, ahol halálos közlekedési baleset történt.
Sikerrel járt a hajtóvadászat Gy. A. ellen, akire a rendőrségnek egy hencidai ingatlanban sikerült rábukkannia.
Közel 10 elfogatóparancs volt az a férfi ellen, aki társkereső oldalakon vert át nőket, de ennek vége, időközben sikerült felkutatni és elfogni gyanúsított személyt.
A rendőrség ezúttal is nagyon gyors nyomozói munkát végzett, aminek a végén elfogták a gyanúsított személyeket, akiknek komoly bűncselekmény miatt kell felelniük a bíróság előtt.
A Nógrád megyei rendőrök az elmúlt időszak egyik legnagyobb fogását hajtották végre, több százmillió forint értékű kábítószert foglaltak le.
A rendőrség hét különböző helyszínen tartott kutatást, amik eredményesek voltak, több dílert és egy fogyasztót is sikerült bekísérniük.
A statisztika vezetése óta nem volt ilyen magas az érték.