Lehetséges, hogy TNT Inti már nem lenne életben, ha Sáfrány Emese nem viszi őt orvoshoz, így nagyon sokat köszönhet a barátnőjének.
Dér Heni és párja, Gergő nagyon nagy vereséget szenvedtek a 2020-as Nyerő Páros fináléjába, ami valószínűleg Mátéékkal egy szorosabb végeredményt hozott volna.
Erre talán még Dér Heniék sem számítottak, mivel a Nyerő Páros fináléjában még csak szavazatot sem kaptak, ami történelmi pillanat a játékban.
Cristiano Ronaldo láthatóan jól, erősen és fitten hordja ki a vírust, mely már több mint 1 millió ember életébe került világszerte.
A kérdés inkább költői, mert nem emlékszünk hasonlóra, amikor Berki Krisztián kedvese ennyire vonzó lett volna. Az edzések megtették a hatásukat.
A neves szakács és médiaszemélyiség sokak szerint túl merev, de most egy teljesen más oldaláról mutatkozott meg, ráadásul a televízió kamerái előtt.
A neves televíziós számára sem mindegy, hogy mivel közlekedik, és most váltott, méghozzá zöldre, aminek különösen örül.
Dér Heni és párja hatalmas hátrányból kapaszkodtak fel a csúcsra, amivel biztosították a részvételüket a Nyerő Páros nagy fináléjában.
Jennifer Lopeznek ezúttal sem kellett több annál, minthogy felmásszon egy szép fából készült asztalra, majd kitolja a fenekét, és szexin a kamerába nézzen.
Cristiano Ronaldo „páholyból” élvezhette a portugál válogatott mérkőzését, amin a pozitív koronavírus tesztje miatt nem vehetett részt.
Egy végtelenül laza és informatív kérdezz-felelek videót tett közzé a TV2, amiben rengeteg kérdésre válaszolt Gabriela Spanic, a Dancing with the Stars legnagyobb sztárja.