Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

Egy eltűnt 13 éves budapesti lányt keres a rendőrség

A rendőrség egyelőre nem találja a 13 éves lányt, aki még augusztus 27-én tűnt el, és azóta sem került elő.

Több kőkeresztet is letörtek a Margit híd északi oldalán

Az eset augusztus 24-én este 11 és augusztus 25-én hajnal három óra között történt, a feltételezett elkövetőkről pedig több felvétel is készült.

Kiderült, mennyi pénzt költött a főváros a védett kerékpársávokra

Az Üllői és a Váci úti műanyag oszlopos megoldást eddig is számtalan kritika érte, ám most már az is kiderült, hogy rengeteg pénzt kellett elkölteni rá.

Különös kegyetlenséggel öltek meg egy férfit egy budapesti lakásban

Két budapesti férfi ellen emeltek vádat emberölés miatt.

Öngyilkosságot követett el egy 70 év körüli házaspár Budapesten

Az egyik szomszéd szerint a házastársak nem akarták megvárni, amíg állapotuk rosszabbodik és kórházba kerülnek, ezért előre elterveztek mindent.

Eltűnt egy 11 éves budapesti lány, keresi a rendőrség

A rendőrség nyomozást indított egy 11 éves budapesti lány ügyében, akit egyelőre nem találnak, és a lakosság segítségét kérik.

Újabb hőmérsékleti rekord született Budapesten

Egymást váltják a hőmérsékleti rekordok Magyarországon, a nyár nem kicsit erősített be a végére, és ennek látható jelei vannak.

Megöltek egy nőt Újbudán

Egy halott nőt és vérző férjét találták egy újbudai lakásban, jelenleg is zajlik a nyomozás az ügyben.

Karambol történt Budapest VIII. kerületében

A Fiumei úton történt a baleset, ami miatt forgalmi akadályra kell számítani, a körülmények nem ismertek.

Súlyos baleset történt Budapesten, beszorult egy ember az egyik járműbe

A fővárosi hivatásos tűzoltók lendültek akcióba, hogy segítsenek, majd a beszorult embert végül kiemelték.