Egyes bombákra üzeneteket írnak az ukránok, akik továbbra is a védekező szerepet töltik be, és készek a végsőkig harcolni.
Egészen közelről is megnézhetjük a kiemelt és hatástalanított második világháborús bombát, ami miatt lezárásokra volt szükség az érintett területen.
Még a mai napig sűrűn fedeznek fel második világháborúból nyakunkon maradt bombákat a különböző építkezési területeken.
A hivatalos tájékoztatás szerint a hétvégén több ponton is lezárás várható a tűzszerészi munkálatok miatt a magyar fővárosban.
Komoly közbiztonsági fenyegetést semlegesítettek az olasz rendőrök az Olaszország – Svájc Európa-bajnoki mérkőzés előtt a mérkőzésnek helyt adó Olimpico stadion előtt.
Azt gondolhatnánk, hogy a második világháború viszontagságai már régen a múlt homályába vesztek, ez viszont koránt sincs így.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közleménye szerint már megkezdték a Lánchíd felújítását megelőző fém- és lőszermentesítést a Duna medrében, a munkálatok pedig várhatóan másfél hónapig fognak tartani.
A rendőrség nyilatkozata szerint négy gyanúsítottból hármat már őrizetbe vettek a múlt héten történt Mohamed Nasheed ellen elkövetett bombatámadás ügyében.
85 főre emelkedett a szombati kabuli iskolás lányok ellen elkövetett bombatámadás halálos áldozatainak száma – közölték afgán tisztségviselők hétfőn a CNN-nel.
Robbanás rázta eg a pakisztáni Kvetta városát, legalább négy ember életét vesztette, többen megsérültek.
Komoly meglepetés érte azt a Temes megyei idős hölgyet, aki burgonya ültetése közben egy kisebb csatához elegendő bombaarzenált talált kertjében.