Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

Gáspár Bea kiakadt, miután megbüntette a bíróság

Büntetést kapott Gáspár Bea, ami kapcsán a TV2-nek nyilatkozott. A családot teljes mértékben felháborította a döntés, és ennek hangot is adtak.

Uzsorázás, zsarolás és csalás miatt vonulhat börtönbe egy magyar polgármester

Megszületett a jogerős ítélet, ami alapján jogerősen több év börtönt kapott az ügyben ériontett polgármester.

A lekapcsolt hazai droghálózat tagjai mintegy 700 millió forintot kerestek

Egy hazai droghálózat tagjai ellen emeltek vádat, akik a drogkereskedelemmel egy igen jelentős összegre tettek szert.

Négy évre ítélték a biatorbágyi férfit, miután felgyújtotta a saját albérlőjét

Egy egészen abszurd történet közelít a végéhez, aminek főszereplője egy biatorbágyi férfi, aki a saját albérlőjét gyújtotta fel.

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki nem létező mobilokat és maszkokat árult

Vannak, akik a koronavírusból is illegális hasznot próbálnak húzni, átverve ezzel a gyanútlan embereket. Az ügyben érintett férfit azonban tetten tudták érni.

Jogosítvány nélkül, lopott autóval okozott halálos balesetet Salgótarjánban egy 17 éves fiú

Halálos baleset történt, melynek okozója egy 17 éves fiú volt, aki miatt két ember vesztette éltét.

Egy szórakozóhely előtt lőtték agyon a híres amerikai rappert

King Vont 26 évesen érte utol a halál, és erőszakos körülmények között, miután más két ember mellett agyonlőtték egy atlantai szórakozóhely előtt.

Videón, ahogy az idős férfit összeverik a 148-as buszon

Csak erősebb idegzetűek nézzék meg a videót, mivel az olyan jelenteket tartalmaz, melyek felkavaró lehet az emberek számára.

Kábítószert fogyaszthatott a csecsemő, halála miatt most vádat emeltek az anya ellen

Az ügyészség vádat emelt egy fiatal nő ellen, miután a pár hónapos kislánya elhunyt.

25 év börtönt kapott, miután megölt egy K-9-es rendőrkutyát

A bíróság 25 évre ítélt el egy floridai férfit, mielőtt lelőtt és megölt egy rendőrkutyát, amikor megpróbált elmenekülni a letartóztatás elől 2018-ban.