Mbappé nincs túl jó formában, jól bizonyítja mindezt a francia válogatottban nyújtott teljesítménye is, ahol adós a gólokkal.
Két remek mérkőzést is rendeznek az Európa-bajnokság szerdai játéknapján 18 órától, majd jön a következő négy főszereplő 21 órától.
Eddig összesen három gólt vettek el a belga csatártól az Európa-bajnokságon, és még mindig csak két meccsről van szó.
Összesen már három gólt vettek el az Európa-bajnokságon Lukakutól, de most ez sem volt elég ahhoz, hogy az ellenfél pontot szerezzen.
Nagyon rosszul rajtoltak a belgák, akikre egy igen nehéz folytatás vár a Szlovákiától elszenvedett vereség miatt az Európa-bajnokságon.
Bár Belgium kétszer is betalált a mérkőzés folyamán, a VAR mindkétszer közbeszólt, így végül nagy meglepetésre Szlovákia nyerte a találkozót.
A belga válogatott kapusa, Thibaut Courtois sérülés miatt nem vesz részt a 2024-es Európa-bajnokságon.
Thibaut Courtois csak nemrég térhetett vissza a súlyos sérüléséből, máris ismét megsérült, ami kapcsán a Real Madrid tájékoztatást adott ki.
Nem sokkal azután, hogy kiderült, két svéd szurkolóval végeztek Brüsszelben, felfüggesztették a Belgium-Svédország mérkőzést.
Belgium óriási pofont kapott Katarban, még csak a csoportjából sem jutott tovább, míg Marokkó az élen tette ezt meg Horvátország előtt.
Belgium megint saját magát hozta nehéz helyzetbe, ezúttal Marokkó ellen, ami sokba is került nekik.