Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
364,98 Ft
Euró
393,87 Ft
Font
460,64 Ft
Bitcoin
70,610 $

További Hírek

Gustav Klimt egyik alkotásáról van szó, amelyet hosszú időn át elveszettnek hittek.

A vasúttársaság szerint immár ismét a teljes útvonalukon közlekednek a nemzetközi vonatok Budapest és Bécs között.

A MÁV megerősítette, Magyarország felé valamennyi Railjet továbbra is a teljes útvonalán közlekedik.

Ezt követően felvette a kapcsolatot az illetékesekkel, így kiderült, hogy a rendszer azt rögzítette, július 10-én érkezett a parkolóba, ahonnan csak július 20-án jött el.

A Mávinform tájékoztatása szerint ideiglenesen módosul a menetrend Bécs és Budapest között.

A legfrissebb adatok alapján az osztrák főváros népessége meglepően alakult át: mostanra minden negyedik ember külföldi állampolgár, az osztrákok aránya pedig mindössze 60 százalék.

Iszlamista terrorakciók veszélyére figyelmeztetnek, főként a templomok közelében emelik a készültséget.

Az osztrák fővárosban több helyen is kötelező marad a maszkviselés, tavasszal vizsgálhatják felül a döntést.

Noha Magyarországon a hatóságok inkább szemet hunynak az egyre nagyobb káoszt generáló közösségi e-rollereke, illetve segwayek használata felett, Bécsben komoly szigorításról döntöttek.

Mint ismert, a miniszterelnök Bécsbe utazott, ahol KarlNehammer osztrák kancellárral találkozott, majd egy közös sajtótájékoztatót tartottak.