A rendőrök időközben lezárták a 3105-ös utat Sülysáp közelében, a sérülten pedig már nem lehetett segíteni, belehalt a sérüléseibe.
A legfrissebb jelentések szerint 16 halálos áldozatot követelt az a busztragédia, ami vasárnap történt Pakisztánban.
Ez egy érdekes kérdést jelent, ami sokak számára lehet fontos, hiszen a koronavírus ideje alatt rengetegen kerültek home office-ba, tehát otthonról végzik a munkájukat.
Egészen alacsony összegért szerezheti meg Gareth Bale játéjogát a Manchester United, miután a Real Madrid már régóta meg akar válni az ír világsztártól.
Legalább 50 ember életét vesztette a Kongói Demokratikus Köztársaság Kamituga térségének egyik bányájában, amikor földcsuszamlások következtében beomlottak a falai.
Szekszárdon meghalt egy alig kétéves kislány, miután kizuhant a harmadik emeletről, feltehetően azért, mert a szülei magára hagyták őt a lakásban.
Egy újabb szörnyűség történt, ezúttal Kínában, ahol sokan meghaltak, és nem kizárt, hogy lesznek még halálos áldozatok az incidens után.
Ez mindenképpen a jó hírek közé tartozik, miközben Indiában folyamatosan zajlanak a kutatások és a mentések, hogy túlélőket találjanak a romok között.
Hiába a sok gyakorlat, ami az Air India landolása közben történt, nem lehetett felkészülni a káoszra, a látványra, vérre, a sikolyokra és a halottakra.
Egyelőre tisztázatlanok a körülmények, melyeknek a részeként kisiklott egy vonat Skóciában. Számos utas súlyosan megsérülhetett a szerencsétlenségben.
Három férfit menekítettek ki egy apró csendes-óceáni szigetről, miután a levegőből óriási segélykérő szöveget láttak a homokba írva a környéken pásztázó alakulatok.