Tragikus baleset történt a holland partoknál: két hajó összeütközött, az incidens következtében pedig legkevesebb két ember életét vesztette, egy gyermek pedig eltűnt.
A 22 bajba jutott bányász közül legalább 12-en túlélték a Santung tartományban bekövetkezett robbanást, ami a kelet-kínai régió egyik legnagyobb aranybányájában történt.
Súlyos bokasérülést szenvedett egy 53 éves nő az Üröm–Pilisborosjenő határában található Ezüst-hegyre felvezető piros jelzésű turistaúton.
A hírek szerint a baleset következtében az autó sofőrje olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette.
Csütörtök délután a 813-as számú úton eddig tisztázatlan körülmények között egy teherautó és egy személyautó ütközött össze egymással.
Elütötte szomszédját egy Suceava megyei férfi, aki ahelyett, hogy kórházba szállította volna ismerősét, inkább saját otthonába vitte őt, ahol meghalt.
A kínai állami média kritizálta az aranybánya tulajdonosát, amiért, több, mint egy napig nem kért segítséget, a Hszicsia közelében található bányában rekedt munkások állapotáról nincs információ.
Egészen drámai és nem mindennapi képsorokat vett videóra egy biztonsági kamera, ahogy a kisrepülőgép becsapódik a gyártelepre.
Eltörölték az Air Canada egyik járatát, ugyanis egy teherautó ismeretlen okokból kifolyólag beszorult a repülőgép alá, megemelve ezzel a légijármű orrát.
Az egyenruhások a hegyoldalról cipelték le a férfit, aki barátnőjével együtt egy nehezen megközelíthető helyen rekedt.
Akár meg is halhatott volna az az ismeretlen nő, aki egy sífelvonóról lógott le. Ha abból a magasságból a talajra érkezik, akkor valószínűleg ma már nem élne, vagy jobb esetben életveszélyes sérüléseket szenved.