Mondhatni „klasszikus” eset, de azért lehetne belőle tanulni, főleg a végkimenetelt illetően.
Taksony térségében halálos közúti baleset történt, amelyben egy 70 éves férfi a helyszínen életét vesztette.
Egy hadgyakorlat során véletlenül fagyállót fogyasztott 11 amerikai katona, az eset pontos körülményeit azonban még vizsgálják.
Közel két és fél órán keresztül feküdt a vastag hóréteg alatt az a férfi, aki a francia Alpokban családjával vett részt egy hótalpas túrán.
Egyetlen óra leforgás alatt öt árokba csúszott gépjárműhöz riasztották a tűzoltókat Magyarországon.
Az idős bácsi a jéghideg vízben, egy kút mélyén küzdött az életéért.
Az STS–51–L misszió keretében 1986. január 28-án indított Challenger űrrepülőgép katasztrófájában összesen hét asztronauta lelte halálát.
A Fővárosi Főügyészség megerősítette, hogy letartóztatták M. Richárdot, aki a 2017. májusában a Dózsa György úton okozott halálos balesetet, melynek következtében két ember életét vesztette.
Kamerun nyugati részén történt a tragikus baleset, melyben egy busz és egy üzemanyag-szállító teherautó ütközött össze, a szörnyű balesetben pedig 53 ember vesztette életét, miután mindkét jármű kigyulladt.
Egy újabb példa arra, hogy a tűzoltók nemcsak akkor vannak veszélyben, ha a tűz közelében vannak, valamint mennyire fontos a védőfelszerelés.
Megérkeztek a részletek az M7-es autópályán történt balesettel kapcsolatban.