Elnézve a helyszínen készült felvételeket, nagyon nagy erővel történhetett a becsapódás, mely két ember életébe került.
Nemrég érkezett a hír, miszerint Bereczki Zoltánt és várandós párját baleset érte az autópályán, ami miatt Bata Évát kórházba kellett szállítani.
Az indonéz Pertamina állami olajvállalat hétfő délutáni közleménye szerint óriási lángok csaptak fel balongani üzemükben, amelyeket egyelőre nem tudtak eloltani.
A hatalmas vagyonnal rendelkező milliárdos üzletember 56 éves korában hunyt el egy tragédia miatt, melynek körülményei egyelőre nem teljesen ismertek.
Legalább 32 ember vesztette életét, miután két vonat összeütközött Egyiptom déli részén.
Maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset okozásának vétsége miatt indult eljárás azzal a tehergépkocsit vezető férfival szemben, aki frontálisan ütközött egy másik járművel.
A hírek szerint legkevesebb egy áldozata van az incidensnek, melynek körülményei egyelőre tisztázatlanok.
Szerencsére résen voltak a fővárosi vízirendőrök, akik három percen belül kiemelték a vízből a 29 férfit.
Olyan súlyos sérüléseket szenvedett a motoros, hogy már nem lehetett megmenteni az életét, a gyors újraélesztési kísérlet sem segített rajta.
A Somogy megyei településen egy 51 éves nőt ütött el egy autó.
A sértett olyan komoly csonttöréseket szenvedett a baleset következtében, hogy két hónapig tartott a teljes felépülése.